Gondoltam írok egy rövid összefoglalót, hogy milyen volt idén ez a verseny. Ahogy már évek óta, idén is 4 fős csapatban vágtunk neki a Mecsek és a Zselic szépségeinek annyi változással, hogy Árpi helyett a Dia ugrott be egy laza 25 kilométerre majd 400 méter szintemelkedéssel. 😀
De ez a sztori is ki fog derülni, mert a Dia küldött pár sort nekem.
Szóval: Számomra ez volt az év utolsó versenye. Idén futottam majd 2000 kilométert már, voltak ugyan kihagyások, – a leghosszabb 3 hét a nyáron – de jó formában éreztem magam hetek óta.
Viszont a Mecsek idén sem viccelt, ráadásul Pécsen szerintem másik útvonalon mentünk a tavalyihoz képest és összeszedtem még kb. +70 méter szintemelkedést azon felül, mint ami “járt” volna… de ne szaladjunk ennyire előre. 😀
Szóval 9:00-kor rajt, 8 °C, borult égbolt, a tökéletes futóidő. Szeretek átfutni az ébredő városon, az első pár 100 méteren amúgy is az egekben van az ember adrenalin szintje és hajlamos gyorsabban futni, mint azt eredetileg eltervezte, de ezen segítenek a városi emberek. Mindig figyelem a csodálkozó tekinteteket, egy-két ember arcán látni, hogy el nem tudják képzelni, mi lehet ebben a jó. Van, aki odaszól, hogy hajrá-hajrá, sőt volt, aki megkérdezte idén, hogy merre futunk. Na, az ilyen „magas labdákat” imádom lecsapni. – Én Abaligetig, Orfűn keresztül – válaszoltam neki. A reakcióját csak egy pillanatra láttam: döbbenet, zavaradottság, nem értette, hogy hogyan lehet ezt. Pedig én csak egy kispályás vagyok a gyors, vagy épp ultrafutókhoz képest.
De vissza a versenybeszámolóhoz. Haladtunk át a mezőnnyel a városon, lassan elértük a Mecsek lábát, egyre jobban emelkedtek az utcák, míg végül kiérünk a bringaútra és jöttek az igazi emelkedők. Az első 10%-ost még megfutottam, de még nagyon sok volt hátra így a többinél próbáltam beosztani az erőt, a további 10-12%-os emelkedőket már sétáltam. Így telt el a következő 5 kilométer, küzdöttem a Mecsekkel, ahol futható volt az emelkedő ott futottam.
Aztán a Remete-rétre fölérve – ahol már várt a Pali, hogy feladja a frissítésemet – kicsit jobban el tudtam engedni a paripákat. Bár amikor odaértem hozzá, csak annyit tudtam kinyögni, hogy: Jövőre intézz nekem ide egy alagutat! 😀
Innen a lefelét viszont nagyon élveztem egészen Orfűig. Repültek az 5 perc alatti kilométerek meg én is. Ott viszont a tónál olyan szembeszél fogadott, hogy küzdeni kellett az előre haladásért. 🙂 Csak tapostam a kilométereket és arra gondoltam, hogy már csak 6 km van hátra. Persze a 6 kilométerből 1,5km a „gonosz manó”, azaz az Abaliget és Orfű közötti domb a maga majd 100m szintemelkedésével.
Végül is felértem, majd a maradék kilométereket bedaráltam futómozgást imitálva. 😀 Összeségében elégedett lehetek: 16 percet javítottam a tavalyihoz képest.
Abaligetről már a Dia folytatta a második szakasszal, át is adom neki a szót:
„Utoljára 2017-ben űztem a rókákat, de akkor 12 fős csapatban. Most Gyuri 4 fős csapatához csatlakoztam, és csak annyit tudtam, Árpi tavalyi szakasza lesz az enyém, 25,5 km. Ok, legyen, gondoltam. Tudtam, hogy van itt ott benne domb, de ennyivel lezártam. 2 nappal előtte világosodtam meg, hogy ebben a 25,5 km-ben közel 400 m szint van.
Nem bántam, hogy ezt nem tudtam előbb 😁
A Korinthosz81 “kudarca” után nagyon féltem ettől a menettől. A bajai fm-nak nagyon örültem, pont ezen okból, de ez azért hosszabb is volt, dombosabb is. Az egészségi állapotom sem a legjobb mostanában, ezt pedig Gyuri megspékelte valami “dobogósok kell legyünk” kijelentéssel. Na, onnantól voltam igazán rosszul, azt hiszem 😁
Mégis szívesen mentem. És vártam, hogy futhassak. Imádom a Mecseket, a Zselicet, és ráadásul nagyon sok ismerőssel futottam össze, vagy épp együtt a 25 km alatt.
Az időjárás nem a legjobb volt, bár futáshoz szuper, de mégis majd megfagytam utána. Közben viszont, a 9 km egybefüggő emelkedő ellenére is, nagyon jól éreztem magam. Egyetlen percre sem volt holtpontom, a tempómat végig nagyon kényelmesnek éreztem, nem volt fájdalmam. Így lett a vége 2 óra 19 perc, vagyis 5:28-as átlaggal.
És azt éreztem, még menne, még tudnék futni.
Közben 1x megálltam, míg Inhoff Józsiék kiszolgáltak engem vízzel, igazán köszönöm ezt nekik, nagyon jól esett. Mátrai Bettinek pedig köszi a folyamatos szurkolást, mindig a legjobbkor jött a biztatás. ❤️
Köszi Gyuri a lehetőséget, és mindegyőtöknek, Máriónak (akit kölcsön adtunk másik csapatnak 😁), Moncsinak és Palinak is a jó hangulatot. 😊”
Ezután a Pali következett és a Moncsi, akik szintén szuper jó időket mentek a saját szakaszukon.
A végére még nekem maradt Kaposváron az utolsó sprint táv. 2,6km a főutcán. A reggeli 23km és a 570m szintemelkedés után úgy hiányzott, mint mókusnak az erdőtűz. Nagyjából formába hoztam a lábaimat, majd egy 4:24min/km-es átlaggal kibekkeltem.
A hab a tortán pedig az volt, hogy a kevés nevező csapat miatt az eredményünkkel sikerült feljutni a dobogó 2. fokára is. 😀
Összességében ez egy nagyon szuper verseny, csak ajánlani tudom mindenkinek. Gyertek el jövőre minél többen!
